között az adás és a kapás közötti egyensúly úgy érhető el, hogy amit kapunk, azt továbbadjuk másoknak.
A szülőket nagyon boldoggá teszi, ha gyermekeik azt mondják:
„Mindent elfogadok, amit adsz, és amikor nagy leszek, továbbadom ezt.”
Azok a gyermekek, akik ilyen módón adnak, nem hátrafelé néznek, hanem előre.
És ezt tették a szüleik is, kaptak a saját szüleiktől és a gyermekeiknek adták azt tovább. És mivel oly sok mindent kaptak, úgy érzik, bőségesen kell adakozniuk, és képesek is erre.
Ha a gyermek követelőzően azt mondja
„Még többet kellene adnotok” – s a szülők szíve bezárul.
Mivel a gyermek követelőző, a szülők nem tudnak többé önként velük áramolni a szeretetben.
Ez minden, amit a követelőzés el tud érni, letiltja a szeretet természetes áramlását.
A követelőző gyermekek hiába kapnak bármit is, nem tudják értékelni azt.
– Hellinger –