Lehet éber és álmos, érzékeny és kába.
A lélek nem tevékeny, nem alkot, nem mozdul, nem változik, hanem éber.
Az ÉBERSÉG – nem cselekvésre irányuló készség, nem intelligencia.
Az éberség a lélek önkéntes és legyőzhetetlen érzékenysége mindarra, ami lélek.
Lágy odaadása mindennek, ami lélek.
Ellenállhatatlan kapcsolódása mindenhez, ami lélek.
Tehetetlen vonzalom, az igazi éberség, a SZERETET.
A nagy szép emberi élet nem az, amelyik tevékeny, hatalmas, erős, tudós, gazdag, hírneves, dicsőséges, hanem az, amelyik éber.
Az éberség pedig nem tudás, hatalom, erő, tevékenység, hanem – szeretet.
A lélek az egyetlen valóság, az egyetlen szubsztancia, láthatatlan, megfoghatatlan, amiből az egész világ van, aminek az ez az egész nagyvilág csak a káprázata.
Az egyetlen, amit a lélekről mondani lehet, hogy milyen a lélek a lélek iránt?
Önkéntelen elutasítás mindarra, ami nem lélek, csak káprázat, ami csak varázslat, ami elmúlik, ami változik, ami nem örök, az iránt a lélek közömbös, tehetetlen; s az a lelket nem is érti, nem látja, nem tudja, nem foghatja meg, nem érintheti.
A lélek a lélek iránt érzékeny.
Érzékeny a lágyságra, fényre, engedékenységre, vonzalmára, tisztaságára, egyszerűségére, szépségére, nyugalmára.
Ez a léleknek a lélek iránt való érzékenysége: a szeretet.
A szeretet nem valóság.
Egyetlen valóság van, egyetlen szubsztancia: a lélek.
Ami nem lélek, az varázslat.
– Hamvas Béla –