Amikor megnyugvást keresek, a csillagokra nézek, ők mindig segítenek, ha meggyötör az élet. Új reményt ébresztenek megfáradt lelkemben, s vigaszt nyújtanak, ha csalódok pár emberben. Csendes, hű társak, akik végig
Mert törvénye van itt az életnek
Mert törvénye van itt az életnek, a sorsnak, mert a holdtalan éj majd megleli a holdat, mert minden mély apály új hullámot dagaszt, mert szélnek kell a fa, szellő a
Álmos medve
Álmos medve dirmeg-dörmög, bóbiskol az apró hörcsög. Kócos macska ágyát bontja, sündisznó a lámpát oltja. Fűszál szundít langyos szélben, hosszú pillád hunyd le szépen. Égen-földön csendes minden, csillag fénye álmot
Mi mindig búcsúzunk
Mondom néktek: mi mindíg búcsúzunk. Az éjtől reggel, a nappaltól este, A színektől, ha szürke por belepte, A csöndtől, mikor hang zavarta fel, A hangtól, mikor csendbe halkul el. Minden
Szórd szét kincseid
Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad. Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad. Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad. Égesd el könyveid
Minden vagyok
Minden vagyok, semmi se vagyok, mese és változás: fölnézek a holdra s az vagyok, szemfényvesztő varázs. – Szabó Lőrinc –
Reqviem II.
Bátyák, nénék, ne siessetek, elmaradnak tőletek az apró gyerekek. Bátyák, nénék, fogjátok kezünk, síkos ez a fényes csillag, a sárba esünk. Bátyák, nénék, el ne hagyjatok, két csillag közt eltévedek,
Szólt az ember
Volt az ember. Járt, megállt, szétnézett, Aztán azt mondta: Körtefa vagyok. S gyökere lett a föld, dereka a magasság, Lombja az ég És körtét ettek a bogarak, A madarak, az
Legyen álmod…
Takaród hadd igazítsam, Puha párnád kisimítsam, Legyen álmod kerek erdő, Madaras rét, bokor-ernyő. – Weöres Sándor –
Mindenki törékeny, de mindenki…
Mindenki törékeny, de mindenki világít, Mindenki fázik, de mindenki melegít Mindenki fél, de mindenki vígasztal Mindenki búcsúzik, de mindenki marasztal És minden lépésnek és súrlódásnak értelme és nyoma van És
